Rendszerellenzéki fordulat: merjünk közepeset álmodni!
Valódi ellenzéki politikának csak az tekinthető, ami nem elégszik meg bizonyos „ügyek” és problémák rendszeren belüli bírálatával, hanem a rendszer leváltására törekszik.
Valódi ellenzéki politikának csak az tekinthető, ami nem elégszik meg bizonyos „ügyek” és problémák rendszeren belüli bírálatával, hanem a rendszer leváltására törekszik.
Figyelemreméltó, hogy sem konzervatív, sem marxista korában nem tévesztette szem elől az emberi jogok alapvető jelentőségét, pedig ez távolról sem lett volna magától értetődő. Számos libertárius-konzervatív gondolkodóról derült ki, hogy a szabadságból számukra csak az erőseknek a gyengék elnyomására való szabadsága a fontos, és a marxista elméletnek (hogy a bolsevik gyakorlatról szó se essék) is közismerten ambivalens a viszonya az emberi jogi eszméhez.
A parlamenti ellenzék katasztrofális állapotban van. Most az is kérdéses, hogy releváns szereplője marad-e a magyar politikának. Legalább két nehéz csapdahelyzetet kellene sikeresen megoldania, hogy erre esélye legyen.
Orbán újabb kétharmados többsége érthetően letaglózta az ellenzéki közvéleményt, szavazókat, aktivistákat és politikusokat. Nyoma sincsen a 2018-as választást követő dacreakciónak, egyelőre csak a tanácstalanság és az apátia látszik. Bár még csak az első napok kétségbeesett reakcióit látjuk, a formálódó közmegegyezés iránya világos: a közös indulás semmit sem hozott az ellenzéknek, Orbánt “ebben a rendszerben” nem lehet legyőzni. A magam részéről ezeket az állításokat szeretném megvitatni.