Miklósi Zoltán
Rendszerellenzéki fordulat: merjünk közepeset álmodni!
Valódi ellenzéki politikának csak az tekinthető, ami nem elégszik meg bizonyos „ügyek” és problémák rendszeren belüli bírálatával, hanem a rendszer leváltására törekszik.
Búcsú Tamás Gáspár Miklóstól
Figyelemreméltó, hogy sem konzervatív, sem marxista korában nem tévesztette szem elől az emberi jogok alapvető jelentőségét, pedig ez távolról sem lett volna magától értetődő. Számos libertárius-konzervatív gondolkodóról derült ki, hogy a szabadságból számukra csak az erőseknek a gyengék elnyomására való szabadsága a fontos, és a marxista elméletnek (hogy a bolsevik gyakorlatról szó se essék) is közismerten ambivalens a viszonya az emberi jogi eszméhez.
Az ellenzék két csapdája
A parlamenti ellenzék katasztrofális állapotban van. Most az is kérdéses, hogy releváns szereplője marad-e a magyar politikának. Legalább két nehéz csapdahelyzetet kellene sikeresen megoldania, hogy erre esélye legyen.
Irtózatosan nehéz lesz, de nincs más út
Orbán újabb kétharmados többsége érthetően letaglózta az ellenzéki közvéleményt, szavazókat, aktivistákat és politikusokat. Nyoma sincsen a 2018-as választást követő dacreakciónak, egyelőre csak a tanácstalanság és az apátia látszik. Bár még csak az első napok kétségbeesett reakcióit látjuk, a formálódó közmegegyezés iránya világos: a közös indulás semmit sem hozott az ellenzéknek, Orbánt “ebben a rendszerben” nem lehet legyőzni. A magam részéről ezeket az állításokat szeretném megvitatni.