Hogyan lehet érdemben beszélni az Izrael-Hamász háborúról? A tudásszociológia eszközeinek segítségével kerestünk választ.

Az AI megjelenésével kapcsolatos félelmek és lehetőségek a modernizáció tágabb kontextusa felől értelmezhetők. Választhatunk a civilizációs összeomlás, a regresszív totalitarizmus vagy az emancipatórikus hibridizáció forgatókönyvei közül.

Valódi ellenzéki politikának csak az tekinthető, ami nem elégszik meg bizonyos „ügyek” és problémák rendszeren belüli bírálatával, hanem a rendszer leváltására törekszik.

A Törökország és Szíria területén történt földrengés egyszerre mutat rá a katasztrófák morális tétjeire és a katasztrofizáció veszélyeire

Figyelemreméltó, hogy sem konzervatív, sem marxista korában nem tévesztette szem elől az emberi jogok alapvető jelentőségét, pedig ez távolról sem lett volna magától értetődő. Számos libertárius-konzervatív gondolkodóról derült ki, hogy a szabadságból számukra csak az erőseknek a gyengék elnyomására való szabadsága a fontos, és a marxista elméletnek (hogy a bolsevik gyakorlatról szó se essék) is közismerten ambivalens a viszonya az emberi jogi eszméhez.

Úgy tűnik, fordulat állt be az EU Orbán-kormányhoz való viszonyában, az európai tagállamok végre elszánták magukat arra, hogy költségesebbé tegyék a magyar autokrata rendszer fenntartását.

A vétóval a kormány egy újabb morális határvonalat lépett át. A tét nem csupán a nemzetközi elszigetelődés és stigmatizáció, hanem egyúttal a nemzeti identitás lehetősége is.

A tanárok kirúgása egy újabb lépés az autoriter fegyelmezési technikák kiterjesztésének folyamatában. Akik ma a kirúgott tanárokkal vállalnak szolidaritást, saját szabadságukért is küzdenek.

A magyar kormány nemzetközi összehasonlításban nagyon keveset költ a közoktatásra. Amit mégis arra szán, azt igazságtalanul osztja el. Demokratikus intézmények hiányában maradnak a békés ellenállás formái.

Az iskolások mostani aktivizálódásának szükséges előzménye, hogy a covid megtanította őket: az iskola működése nincs kőbe vésve. Az oktatási rendszer súlyos működési zavarát ezért nem adottságnak, hanem olyan állapotnak tekintik, amin lehet változtani.

Ha nincs jogunk ellenállni a zsarnoki kormányzati rendszereknek, az emberi jogokról való beszéd csak üres fecsegés.

Lehet, hogy a magyar nők tiltakozása az abortusz szigorítása ellen különösebb következmények nélküli erkölcsi kiállás marad. De az sem zárható ki, hogy fontos mozzanata egy kibontakozó, szélesebb rendszerellenes tiltakozásnak.

Október 5.-én viszontagságos körülmények között sztrájkolnak a pedagógusok. A tét nem csak a béremelés, hanem az oktatási rendszer elhúzódó válsága is.

A küszöbön álló válsághelyzetben nem csak a politikai uralom a tét. A szolidaritás elapadt forrásainak pótlása aligha képzelhető el a szenvedéshez való viszonyunk átértékelése nélkül.

A parlamenti ellenzék katasztrofális állapotban van. Most az is kérdéses, hogy releváns szereplője marad-e a magyar politikának. Legalább két nehéz csapdahelyzetet kellene sikeresen megoldania, hogy erre esélye legyen.

Ahhoz, hogy megértsük, mi történt velünk április 3-án, és milyen mozgásterünk van a következő időszakban, azt kell tudatosítani önmagunkban, hogy bár a választás következményei nagyon is valóságosak, maga a valóság alapvetően mégiscsak jelentős részben társadalmi konstrukció. A NER folytatódó regnálása az előttünk álló kihívásoknak csupán egyik dimenzióját érinti. Korunk fojtogató strukturális paradoxonjainak fényében kijelenthető, hogy a késő modernitás elkerülhetetlenül az új társadalmi formákkal való kísérletezés kora.

Orbán újabb kétharmados többsége érthetően letaglózta az ellenzéki közvéleményt, szavazókat, aktivistákat és politikusokat. Nyoma sincsen a 2018-as választást követő dacreakciónak, egyelőre csak a tanácstalanság és az apátia látszik. Bár még csak az első napok kétségbeesett reakcióit látjuk, a formálódó közmegegyezés iránya világos: a közös indulás semmit sem hozott az ellenzéknek, Orbánt “ebben a rendszerben” nem lehet legyőzni. A magam részéről ezeket az állításokat szeretném megvitatni.

Az idei magyarországi választásokra visszavonhatatlanul rányomja a bélyegét az ukrajnai háború. Nemcsak azért, mert háttérbe szorította a kampány belföldi témáit, hanem azért is, mert meghatározza a következő kormány mozgásterét. Ezúttal nem csupán az a kérdés, hogy a NER politikai szférán túli „kiépülése” folytatódik-e, vagy egy megosztott, mégis a kormányváltás reális lehetőségét 2010 óta talán először magában rejtő ellenzéki összefogás tehet kísérletet a NER „visszabontására”.

Jogvédelem és az alaptörvény eltörlése együtt szükséges az alkotmányos demokrácia helyreállításához. A kétharmadtól való eltérés nem szakítja meg a jogfolytonosságot, és — meghatározott feltételek teljesülése esetén — nem sérti a jogállamiságot. A kétharmadtól való eltérés nem a káosz kezdete, hanem a kaotikus válságból való kilábalás meghatározó pillanata lehet.

Magyarország ma modern autokrácia, ahol a demokrácia csak díszlet, melynek eljárásai és intézményei csak azt szolgálják, hogy a vezér akaratából törvény legyen. Aki azt mondja, hogy az autokratikus jogrendet csak a szabályokat betartva szabad érvényteleníteni, az nem mond semmit arról, hogy ez a jogrend etikus, vagy sem.